2010. október 22., péntek

ötvenhatba'

ÖTVENHATBA'

Ha az ember belegondol,
mi volt ötvenhatba' 
rájön, hogy mégsem Ő
a világ központja.

Ha az ember belegondol,
ember vére száll a széllel,
ha az ember belegondol,
nem bírja ki épp elmével.

Hány ember, kislány, úr, 
s gyerek, halt halált,
rossz ember helyett,
hány szív tört össze szerte szét,
s világ lelte meg sírhelyét?

Hány szó, mi mondja,
fájdalom, hány szó, 
mi mondja, büszkeség,
s hány szó, mi mondja:
 Megőrizzük a haza becsületét?

Hány lélek volt, ki ott akkor, 
a parlament előtt halott,
hány ember volt, kik ott akkor
meglelték haláluk, oh...

Hány ének zeng keservesen,
szállva szél erejével,
Hány óda, rege, meséli,
lám, ez a történelem,

Hány tudóskönyvben olvasod -
meghalt Laci, meghalt,bizony
s nincs, ki sírjára vinné a virágot, bizony..

Senki sincs - mert ilyet biz' egyik
könyvünk sem ír, s nem szólja,
hány szív tört ketté az ötvenhat telén,
nem szólja, hány ember 
halt ott hős halált azért,
hogy a haza szabad legyen, 
az Árpád házakért?

De egyszer csak a csönd marad,
s a csöndben csendes könnycsepp hull -
mert ötvenhat, az ötvenhat,
utolért, onthatatlanul.

Nagyszüleink, dédanyáink,
átélték ezt, át biza' 
átélték, miről ma már 
könyv mesél csak, papírra.

Átélték ők, 
átélték azt a telet,
s nekik a történelem volt,
az igazi nagy rettenet.

S amikor még nem is éltünk,
hangjaink fel sem szólaltak,
akkor, Ó, akkor volt oka 
az igazin diadalnak.

S ha egyszer majd 
meglátom én,
a hajnal édes csillagát,
fejet hajtok,
s elmormolom,
utoljára, 
Magyarország az én hazám...


Emberek, tudom, hogy ma még csak október 22. van, s csak holnap lesz ez a jeles ünnep, de megszállt az ihlet - s másrészt, úgyis gondolom, szinte mindenkinek ma volt az a bizonyos ünnepség az iskolában, amikor a fekete-fehér öltözet megkövetendő az iskolákban - és igen, sokszor átkozódik az ember, hogy: miért kell ünneplőbe menni, de én mégis úgy gondolom, hogy ez az ünnep az, amikor tényleg érdemes, s muszáj is abba menni, hiszen, nagyszüleink, s dédszüleink, tényleg átélték azt a poklot, szenvedést, amit akkor " a hatalmak" nyomtak az országra. És úgy vélem, hogy ott, ötvenhatba' meghalni olyan halál, amit én is szívesen választanék magamnak. Igen, ma már nem a hazáért halunk meg; de én mégis örülnék, ha a halálom valaki olyanért következne be, akit igazán szeretek.
S nekik a haza volt ez a "személy"
Emlékezzünk hát rájuk tisztességgel,
s gondoljunk rájuk hálával - mert nekik köszönhető, hogy Magyarországon már semmi nép nem honol, s nem űz kényuralmat.
Puszilok mindenkit:
Emszíí
kérlek, hagyjatok nyomot, komizzatok:)


4 megjegyzés:

  1. hát.. szóhoz sem jutok :O fentasztikus lett. És komolyan igazad van, én is szívesen meghalnék a hazámért. Gyönyörű verseket írsz, mikor én megpróbálkoztam velük, hát... hagy ne meséljek :P
    csak így tovább!!! nagyon tetszenek a verseid :)
    puszi : bree

    VálaszTörlés
  2. Köszi Bree:)
    Aranyos vagy, igen, magyarok vagyunk, legyünk hát szabadok:)
    Biztosan neked is menne:)
    Láttam,mit írtál a chatbe,
    és válaszoltam:)
    puszi:)

    VálaszTörlés
  3. Szia!!
    Nagyon idevágó vers hugicám és tényleg nagyon megindító ugyanakkor elgondolkodtató. Kár hogy ezta verset nem olvashatják többen, a szokásos sablonon helyett amit el szokak mondani vagy a mi sulinkban énekelni ezen az ünnepen inkább ezt kellett volna elszavalni valakinek. Ez legalább felkeltené a figyelmet.
    Még egyszer gratulálok és nekem nagyon tetszett!
    Puszi
    Nikol

    VálaszTörlés
  4. köszi drága kedves nővérkém:)
    köszi
    puszi

    VálaszTörlés