Egy öreg úr

Egy öreg úr...

Egy öreg úr - 

haja őszül már,

bizony, csendesen 

üldögél a kocsmában,

bizony.

Egy öreg úr - 

csendben ül csak,

nem iszik, s az 

ajtót kémleli:

tán azért, hogy egyszer 

elviszik...?

Egy öreg úr - 

nem szól semmit,

csak kutat, tekintete

szürkés már, és

mindenkit átitat.

Egy öreg úr - 

lassan sóhajt,

szótlanul, kémlelve

ajtókilincset,

meg nem szólal;

csak kémleli az 

ajtókilincset.

Egy öreg úr - 

körülötte élet

zsenge hada száll,

s egy percig tán,

mintha még virulna 

arcán a világ.

Egy öreg úr - 

körülötte tánc,

s sok italok hada,

de nem érdekli őt;

s kérdezik, miért nem megy

tán haza...?

Egy öreg úr - 

az ajtó, és Ő,

egy azon világ,

s együtt vannak,

mert tán egymást 

remélik egy azon

éjszakán.

Egy öreg úr - 

mintha csak várna,

hogy lépnek az ajtón;

hogy Ő belép az ajtón,

s a varázslat törik.

Egy öreg úr - 

az ajtaján sok-sok

ember ki-be lép,

de senki sem 

lép úgy tán, hogy az

néki tetszenék.

Egy öreg úr -

harminc éve ezen

az igán, harminc éve

ennél többet már

nem csinál.

Egy öreg úr - 

nem szólal meg,

nem lát, csak néz,

azóta már, mióta egyszer 

elment, s visszatért.

Egy öreg úr - 

 sokan gondolják,

nincstelen, s keresi 

menedékét

s sokan,

hogy szíve választottját

nem leli.

Egy öreg úr - 

emberek találgatnak,

vajon mi lelheti,

hogy napról napra idejét

csak itt tengeti.

Egy öreg úr - 

sokan mondják:

Szerelmes csak,

"szívét várja, s ha egyszer

az megtalálja, többet isten 

már nem látja"

Egy öreg úr -  

biz' ezeken csak nevet Ő,

ha ajkán tán

még mosoly ég,

s nem nézi,

kitől erednek ez zavaró 

sok tényezők. 

Egy öreg úr - 

megőrült már,

tán zavart lett,

haja zihált, feje zülledt, 

s tán csak fáradt 

azért ül ott - gondolja így

egy két írnok.

Egy öreg úr - 

napkeltétől lenyugtáig,

szíve sok dobbanásáig, 

kocsmában ül,

csak szótlanul, s nézi az ajtót,

szakadatlanul.

Egy öreg úr -

szíve már aligha dobban,

de helyéről nem 

tántorít jobban,

csak néz körül, mert úgy hiszi,

ez az igaz élet neki.

Az öreg úr - 

nem szegény ő,

s nem nőre vár,

nemis fáradt,

vagy rút, galád,

Ő csak az életét várja,

hogy egyszer majd megtalálja.

Gondolom, értitek, miről is szól ez, s nem kell mondanom:) 

puszi, Emszíí

ötvenhatba'

ÖTVENHATBA'

Ha az ember belegondol,

mi volt ötvenhatba' 

rájön, hogy mégsem Ő

a világ központja.

Ha az ember belegondol,

ember vére száll a széllel,

ha az ember belegondol,

nem bírja ki épp elmével.

Hány ember, kislány, úr, 

s gyerek, halt halált,

rossz ember helyett,

hány szív tört össze szerte szét,

s világ lelte meg sírhelyét?

Hány szó, mi mondja,

fájdalom, hány szó, 

mi mondja, büszkeség,

s hány szó, mi mondja:

 Megőrizzük a haza becsületét?

Hány lélek volt, ki ott akkor, 

a parlament előtt halott,

hány ember volt, kik ott akkor

meglelték haláluk, oh...

Hány ének zeng keservesen,

szállva szél erejével,

Hány óda, rege, meséli,

lám, ez a történelem,

Hány tudóskönyvben olvasod -

meghalt Laci, meghalt,bizony

s nincs, ki sírjára vinné a virágot, bizony..

Senki sincs - mert ilyet biz' egyik

könyvünk sem ír, s nem szólja,

hány szív tört ketté az ötvenhat telén,

nem szólja, hány ember 

halt ott hős halált azért,

hogy a haza szabad legyen, 

az Árpád házakért?

De egyszer csak a csönd marad,

s a csöndben csendes könnycsepp hull -

mert ötvenhat, az ötvenhat,

utolért, onthatatlanul.

Nagyszüleink, dédanyáink,

átélték ezt, át biza' 

átélték, miről ma már 

könyv mesél csak, papírra.

Átélték ők, 

átélték azt a telet,

s nekik a történelem volt,

az igazi nagy rettenet.

S amikor még nem is éltünk,

hangjaink fel sem szólaltak,

akkor, Ó, akkor volt oka 

az igazin diadalnak.

S ha egyszer majd 

meglátom én,

a hajnal édes csillagát,

fejet hajtok,

s elmormolom,

utoljára, 

Magyarország az én hazám...

Emberek, tudom, hogy ma még csak október 22. van, s csak holnap lesz ez a jeles ünnep, de megszállt az ihlet - s másrészt, úgyis gondolom, szinte mindenkinek ma volt az a bizonyos ünnepség az iskolában, amikor a fekete-fehér öltözet megkövetendő az iskolákban - és igen, sokszor átkozódik az ember, hogy: miért kell ünneplőbe menni, de én mégis úgy gondolom, hogy ez az ünnep az, amikor tényleg érdemes, s muszáj is abba menni, hiszen, nagyszüleink, s dédszüleink, tényleg átélték azt a poklot, szenvedést, amit akkor " a hatalmak" nyomtak az országra. És úgy vélem, hogy ott, ötvenhatba' meghalni olyan halál, amit én is szívesen választanék magamnak. Igen, ma már nem a hazáért halunk meg; de én mégis örülnék, ha a halálom valaki olyanért következne be, akit igazán szeretek.

S nekik a haza volt ez a "személy"

Emlékezzünk hát rájuk tisztességgel,

s gondoljunk rájuk hálával - mert nekik köszönhető, hogy Magyarországon már semmi nép nem honol, s nem űz kényuralmat.

Puszilok mindenkit:

Emszíí

kérlek, hagyjatok nyomot, komizzatok:)

Lassú óra

Lassú az óra,

Nem telnek a percek,

Semmi sem mozdul,

Jaj' a hideg csendnek.

A papír sem rezzen,

Nem sercegnek tollak,

A csönd tapintható,

Jaj a hangos szónak.

A tanár szónokol,

Monoton, halk hangon,

S a monológjára minden

Szem üt-harcol.

Minden szem harcolja 

Saját, zord csatáját,

Hogy le ne csukódjék - 

legyen világosság.

Felkapom a fejem, 

Hátha hangot hallok

Csak egy hangot, tán 

Csak egy szót, 

Mely ébren tart, s nem dorombol.

De csak tanár komor szava,

Diákoknak bús sóhaja,

Egy-két hangos, nagy ásítás,

S a tanár mondd - "Figyelj Osztály!"

Belátom már,

Nincsen itt hang, 

Sem egy vészjel, 

Mely biztosít, nem vesztem el.

Semmi nincsen, 

Csak a tanár,

S erényes szó:

"Figyelj Osztály!"

Lehajtom fejem a padra,

kínkeserveset sóhajtva,

s fejemet elfordítom,

búsan, komoran sóhajtva.

.

 Az ablakon kémlelek,

Várva a csodára,

Hogy kiszabadítnak' innen,

De mindhiába.

A kis réseken

Kemény vas tart vissza,

Hogy csak kilátást se

Tegyek a világra.

A feszültség körbe 

Ölel fájón,

S nézem az órát is,

Hátha jót tanácsol.

Hátha azaz idő,

Mely örökre megragadhat,

Gyorsabban kezdi ütni

A monoton strasszókat. 

Kémlelem a padot,

S a sok firkát rajta,

Mely az emberi agy

Kibontakozása.

Időnként kémlelek 

Az ajtóra búsan,

 Mert az ki nem nyílik,

S a percek megálltak.

Hiába is várom,

Az idő nem múlik,

S az ajtót szuggerálva 

Alszom örökre itt.

Ez a vers az iskoláról szól - hogy az ember úgy érzi, mintha az óra végtelen lenne, s soha el nem múlna... De egyszer mindennek vége szakad:)

Beszéljünk...

Beszéljünk

a szóról,melyet lehelletünk

átitat,

Beszéljünk

a napról, mely világít

világokat.

Beszéljünk

a tájról, mely suhan 

messzeségbe el,

Beszéljünk 

a fényről, mely több ezer év,

s útra kel,

Beszéljünk a tóról,

melyen tavirózsák hada vár,

Beszéljünk

a létről, melyben összefüggés

hada vár.

Beszéljünk

a holdról, mely világitja

éjszakát,

Beszéljünk

a szóról,

mely fájdalommal itat át.

Beszéljünk 

az égről,

melyen felhők

zord haragja dúl,

Beszéljünk

a tényről, hogy itt, mi, most

elhervadunk.

Tél1/2

A tél

Künn be' hideg van,

havas a táj,

fénylik a hó künn,

siklik a szán.

Éjszaka készül,

könnyű pehely,

künn be' hideg van,

fagy a lepel.

Hókristály hullik,

fénylik az éj,

dunna a fákon,

s nincs pazar fény.

Csak csend van 

már künn,

téli a táj,

csendes a fákon

a szép havas ág.

A szél se rebben,

szó se száll,

csend az éjben;

nincs viszály. 

Tél van már

Tél van már,

s lehull a sok,

s be' szép virág,

Tél van már,

s tudom, megéljük

még a tavasz 

szép korát,

Tél van már,

s lehull a hó,

a messzi tájba kint,

Tél van már,

s a bimbó már

ki nem virágzik itt.

Tél van már...

s a földön minden 

alszik, nem zenél,

Tél van már,

a táj kihalt,

nincs nyári fény,

Tél van már, 

s a levelek 

messze hullanak,

Tél van már, 

s a csillagok mind 

lenyugszanak.

Tél van már,

s az álmaink

majd valóra válnak

itt,

Tél van már,

s ha hull a hó,

fehér lesz minden

kint,

Tél van már, 

se hang,

se szó, ki

megszegi,

Tél van már,

s az élet dala

megszökik.

 

Mondhatnám...

Mondanám, hogy szép az élet,

hogy szép a fény,

mely élhet véled,

Mondanám, hogy benned ég Ő,

mint fájó-szúró tényező,

melyet belepett az idő.

Mondhatnám, hogy nincs választás,

melyben váltásodat lelnéd,

Mondhatnám ezt,

de nem mondom,

mert tudom, 

ki hű, és igaz,

az kap az életben vigaszt.

Mondhatnám, hogy szép az élet,

hogy nincsen rossz,

s a baj nincs tevéled,

Mondhatnám, nincs baj, félelem,

az élet csupa értelem,

békesség a szeretetben,

Mondhatnám ezt,

de nem mondom,

mert tudom,

ki hű, és igaz,

az kap az életben vigaszt.

Mondhatnám, hogy virág nyílik

havas tájon messze nyúlva,

sok-sok virág szép otthonja'

Mondhatnám, a levél lehull,

a zöldellő rétek szívén,

s szomorúan, egyedül él,

Mondhatnám ezt,

de nem mondom,

mert tudom,

ki hű, és igaz,

az kap az életben vigaszt.

Mondhatnám, föld ketté szakad,

az élet rajta megszakad,

minden szépség kettészakad,

Mondhatnám, nincs itt kegyelem,

csak a rút halál; kegyetlen,

elvisz magával itt, menten?

Mondhatnám ezt,

de nem mondom,

mert tudom, 

ki hű, és igaz,

az kap az életben vigaszt.

Búcsúzunk...

Búcsúzunk mindentől,

ami csak e világban létezik,

Búcsúzunk a szótol,

melyet szánk kimond,

és vétkezik,

Búcsúzunk a tájtól,

melyet maga mögött hagy a vonat,

Búcsúzunk a széltől,

mely az arcomba símogat,

Búcsúzunk a téltől,

melyet maga mögött hagy a nyár,

Búcsúzunk a fától,

melynek levele lehull már,

Búcsúzunk a lég

éltető ízétől,

Búcsúzunk a széltől,

mely átsüvít a testeken,

Búcsúzunk a fénytől,

mely meleget ad kedvesen

Búcsúzunk az árnytól,

a sötétségben hidegen,

Búcsúzunk személyektől,

melyek szíveket árasztanak,

Búcsúzunk a vágytól,

hogy álmaink valóra váljanak.

Szerelem

Egy szerelem van csak, ami mindent elvisel,
Egy, ami minden érdeket képvisel,
Egy, ami nem ismer határokat,
Egy, ami elfogadja hibáidat,
Egy, ami feltétel nélkül szeret,
Egy, ami túlszrányal mindenen,
Egy, ami elbódít teljesen,
Egy, amit magadban hordozol,
Egy, amit féltve őrzöl legbelül,
És egy, melyben a Hit az ütőerő

Mondd

Mondd,
szél szállj tova
egek erejével,
Mondd,
fény, süss tova
idő kerekével.
Mondd
szó, szállj bele
szívek rejtekébe,
Mondd
szív, színezd át
a feketét fehérre,
Mondd,
hang, hatolj bele
a végtelen árba,
Mondd
fül, megérted e a
világ baját ma,
Mondd szem,
látod e a világ
virradását,
Mondd
ész, érted e
a szellő susmogását

Az álmok...

Az álmok kósza,
tengernyi árnya,
elrepít engem a
másvilágra.
Az álmok nyugodt,
igaz hulláma,
ad nyugodalmat,
csendes álmomra.
Az álmok színes,
csodaszép világa,
boldogságot ad,
szemem világára.
Az álmok rengeteg,
csodás valósága,
megadja az esély
a tisztább világra.
Az álmok lelkes,
felemelő árja,
szeretet áraszt,
sötét éjszakában.
Az álmok nyugodt,
csendes valósága,
segít a "másságban"...
csak egy pár órára...
Az ébredés után,
nincsen többé álom,
csak a valóság szúr,
mint a tűz, s fájdalom.
De ha emlékedben
megmarad az álmod,
reménykedj csak;
egyszer talán viszontlátod.

Mondd, mi van

Mondd, mi van,
ha fáj az élet,
ha a remény nincs tevéled
ha összetörték a szíved.
Mondd, mi van,
ha napfény kiég,
ha fájdalmas az éjsötét,
ha igazán elér a vég.
Mondd, mi van,
ha nem vagy többé,
ha nincs, ki szívedet vinné,
s elborul az mindörökké.
Mondd, mi van,
ha fáj a szívem,
és igaz gyógyszere nincsen,
a szerelem tengerében.
Mondd, mi van,
ha fájdalom lelkemben
oly nagy, hogy az menten összeroskad,
a teherben összeposhad.
Mondd, mi van,
ha nincsen határ,
ha mindenhol ugyanúgy fáj,
s meghallgatásra nem talál.
Mondd, ha tudod,
mi a gyógyír,
lelkem oly nagy fájdalmára,
mondd, csak Te mond,
hisz te voltál,
az én szívem választottja.
Csak te voltál,
te voltál az,
ki sebemre volt a vigasz,
a nyugtató, igaz vigasz.
Most már tudom,
nem érdemlem,
szereteted a szívemben,
itt vagyok én, egyedül már,
soha többet; ki rám talál.
Ha egy madár dalolászik,
a szívemben öröm játszik,
ha a hangod meg-megszólal,
a szívemben csoda szólal...

El sem hiszem:o
Még egy díj:)
Ezt sem hittem volna.

Nagyon nagyon köszönöm a díjat Biusnak

5 dolog magamról:

1. Gondolom, nem mondok újat, de imádok írni, minden mennyiségben, bármit, bármikor, bárhol:) És életem pályájára szánom
   
2. Imádok olvasni, mindent, és a könyveimet általában vagy 10-szer elolvasom... na, nem mintha nem jegyezném meg elsőre is, csak imádom újra átélni a könyvbéli izgalmakat.A twilightot példának okáért, az összes könyvet vagy 30-szor elolvastam, szó szerint:P
3. Színészkedem, már hét éve, és azt tervezem, hogy ez is életem pályája lesz.
4. Énekelek, már lassan nyolc éve, és ezt is életem pályájának szánom, bár, még ez is csak egy vágyálom.
5. Imádok mozogni, úszni, futni, mászni.
   
6. még egy: Nehezen nyílok meg, és szeretek meg valakit, de ha valakit megszeretek, akkor ahhoz foggal körömmel ravaszkodom:)

A díjat ajánlom:

Nikolnak,

Linának

Nem akarom....

Nem akarom látni,
ahogy a falevél lehull,
Nem akarom nézni,
ahogy mindent lángba borul,
Nem akarom félteni
az idő kerekét, hogy elfúl,
s meghal, s nincs több reménység.
Nem akarom látni,
hogy a bíbic abbahagyja énekét,
Nem akarom látni,
hogy a tenger tajtékozzon szerte-szét,
Nem akarom látni,
hogy a világ csendben álmodik,
Nem akarom látni,
hogy ősszel minden távozik.
Nem akarom látni,
ez az élet; ez a lét,
Nem akarom látni,
ez a végzet; ez a tét,
Nem akarom látni;
ez az útnak vége már,
Nem akarom látni,
hogy ez már vissza nem talál.
Nem akarom tudni,
hogy az élet porba hull,
Nem akarom tudni,
hogy a zene elcsitul,
Nem akarom tudni,
hogy mindennek vége szakad,
S nem akarom tudni,
az én hazug álmaimat.
De akarom tudni,
látni, s érezni,
hogyan kell úgy igazán létezni.
De akarom ízlelni
nyelvemnek hegyén,
a szabadság ízét;
meg bizony, meg én.

friss.

Ma jön friss:D
A főblogra is kiírtam, de a biztonság kedvéért ide is beírom:
Mai friss itt:
18.00.
Kérlek, komizzatok:)
Köszönöm a 10 követőmet, s örülök, hogy úgy látom, tetszenek az alkotásaim:)
puszi:D

könnyebb az élet

Néztük, kémleltük a tájat
madarakat fenn az égben
a nyári, s derűs világot;
hopp, kisnyúl fut át a réten.
A távcsövek messze nyúlnak,
messze, ki a nagy világra,
rajtuk kémlelve a tájat,
a távoli, szép fácskákat.
A nap süt a meleg réten,
kis róka a fák tövében,
galamb a zöld fenyőágon,
igen, ez az én világom.
De szeretnék elrepülni,
a sok gondtól menekülni,
el innen, el messzeségbe,
az öröklét tengerébe.
De most, kémlelve a tájat,
s látni sok szép vad s dús tájat,
bíbic énekét hallgatva,
mint tovaszáll könnyű dala,
most, ahogy énekel minden,
a fák, a fű, a szél; minden,
az élet könnyűnek látszik,
s a fénye már messze játszik.

Újabb díj :O

1.Köszönd meg.
2.Rakd ki a blogodba.
3.Írj magadról három dolgot.
4.Add tovább legalább három embernek.
5.Hagy üzenetet mindenkinél akinek tovább adtad.
El sem hiszem, de most komolyan, egy újabb díj..:O Hogy mivel érdemeltem ezt ki, fogalmam sincs, de köszönöm :)

1:Biu, köszönöm a díjat, nagyon-nagyon aranyos vagy nővérkém.
2: Megvolt:)
3:

- imádok írni, minden mennyiségben, bármit, bármikor, bárhol, bármivel :P
- Szeretek énekelni,táncolni, futni, úszni.
- 6 éve járok színjátszóra ( bocsi Biu, leköröztelek egy évvel :P)

most továbbadom 2 embernek :
Nikolomnak, drága nővéremnek
Linának, drága barátnőmnek,

Tánc, az élet tánca

A két ellentét,
fehér, és fekete,
öleli egymást,
szív a szívre.
Az érzelmek árja
leolvasható,
az izgalom fája,
a félelem árnya.
A verejték, az izgalom,
oly' erős, menten
szétszakad.
A végső tánc előtt,
ahol eldől
minden,
koncentrálni
kész fájdalom,
gyötrelem.
Futna, futna,
nagy világba,
tengerek szép
világába,
bármi mást,
csak ezt ne kelljen;
menekülni végtelennel.
De most csak ül,
és nincs tovább,
csak várja,
várja a csodát,
hogy elmúljon a
félelem,
s a szeretet
vele legyen.
Indul a tánc,
itt a zene,
s nyugodtság lép
a térbe be,
nincs izgalom,
sem félelem,
csak ŐK, s a tánc
egyetemben.
Ők ketten egyekké
váltak, a zenére
táncot járnak.
A hangok-hangja
száll a széllel,
s a ritmusuk nem változik,
a két szív is "bamm-bammozik"
táncuk meg megáll a légben,
a mindenség tengerében.
A hang hangosan
dübörög,
táncuk egyre csak felgyorsul,
majd a zene
hangosabb lesz,
táncuk élet-halálra
megy.
Lassan, szépen, halkul csendben,
a tánc sejtelmes
ütemekben,
a véghangok érzésekbe
zárva,
a nyugalom, és a béke
árja,
a zeneszám hatására,
beköltözik szívbe-vágyba
A két alak le-lelassul,
meg-megáll
táncuk összhangja,
aztán a zene
lehalkul,
s a csend belép a
szép tájra.
A két személy a kecses
pózban,
a teremben meg
nem mozdul,
csak állnak, állnak
a csendben,
várnak arra a világra,
mely majd eljő, és el is fog;
a szabadság szép világa,
mely fényt hoz majd a világra.
A terem éljenez, ujjong,
a sok taps egyre csak
hangos,
a két alak arcán szép
pír,
s boldogságuk már
mámoros.
Arcuk diadaltól ittas,
örömteli mosoly ajkon,
lágy mosoly;
mára már vigyor,
eldőlt a csata, ez vigasz.
Mert a tánc, az
élet tánca,
kemény, fáradtságos
munka,
de végbe érsz,
te is majdan,
az élet zord viharában

friss

Emberkéim:D
köszönöm a sok-sok díjat, nagyon-nagyon köszönöm, de nem vagyok én olyan jó író:) Nagyon-nagyoon köszönöm:D
Ma fogom jövök versekkel. Itthon egyfolytában írom, csak sajna nincs időpm felrakni :P De ma begépelem őket :)
köszönöm mindent:)
puszi
BraveAngel

Köszönöm a Díjat Linának, nagyon-nagyon köszönöm :)
Megvolt:)
A díjat ajánlanám:
http://hogylehetszvelem.blogspot.com -Biutól :D
Ajánlanám még
Beusnak is :D
Köszönöm a díjat:D
Oh, és legszivesebben ajánlanám Linának is, de neki már megvan, szal neki nem lehet:D köszönök mindent:)

Nem tudom mikor lesz legközelebb friss, rengeteg a dolgom.

Amint lesz időm, frisselek, meg ha akarjátok, beszámolok a táborról :D
Most megyek is, mert sokan várnak itt a netre, vagy 50-en állnak mögöttem :D

puszi:)

Díj:)

Biutól kaptam egy díjat,
ezer köszönet neki,
a díjért,
és nagyon köszönöm a
kilenc követőt is:)
Ez az első díjam a verseimhez,
bevallom, nem gondoltam volna,
hogy valakinek is tetszeni fog:)
De köszönöm:)
Nagyon értékelném, ha benéznétek ide:
Meghaltál... akkor hogy lehetsz itt velem
és a verseihez is:)
gyönyörűen ír Ő is,
igazi művészlélek:)
Nincs önbizalma, tehát növelni kéne, és
erre mi, az olvasók vagyunk
kitalálva.:)

Ha a....

Ha szabadulni
vágyol már,
de a kötelek
tartanak,
Ha a világ ketté
szakad,
az emberek
mind meghalnak,
Ha a virág
nem hajt többé,
s ami volt,
az már a múlté,
Ha a fájdalom
betemet,
és ellepi
életedet,
Ha a szerelem tüze
alszik,
s nem éled fel,
nem parázslik,
Ha a barát elhagy
régen,
eltűnve a messzeségben,
Ha a tested nem
mozog már,
csak a lelked
érez és tesz,
Ha a folyó már
nem árad,
csak apály van,
s majd kiszárad,
Ha a nap már
nem süt többet,
s a csillagok
elsötétülnek,
Ha a szíved
ketté szakad,
és örökre
külön marad,
Ha az álmod
nem teljesül,
s szertefoszlik
mindenestül,
Ha a lélek már
nem éled,
elhullt az már,
mint az élet,
Ha rigó nem
fütyörész,
nincs boldogság,
és józan ész,
Ha a hold már
nincsen többé,
s nem árasztja ezüst
fényét,
Ha az élet,
a szép élet,
szertefoszlik;
a nagy magány,
senki nincs már,
ki veled van,
egyedül vagy,
mint a magány.
De ha bármi is
történik,
ketté szakad,
összetörik,
Isten, az
Úr melletted áll,
Ő Atyaként vigyáz reád.
De ha minden
szertefoszlik,
nem '"csak" Ő lesz
menedéked,
sok hű barát,
és szeretted,
nem nézi
meg szenvedésed.
Segít neked,
s örökre fog,
mind, ki szeret,
s viszont szeretsz,
veled marad,
amíg csak él,
mert szeret,
és el nem
ereszt...

Nektek szól, barátaimnak azoknak, akiket mindennél, s mindenkinél jobban szeretek...
Emőkém,
Fatim,
Linám,
Nikolom,
Beus,
Nikol,
Biu,
Erika,

Hiány...

A vég elér,
a vég beteljesül
a vég elvisz,
és meg is testesül.
Félhetsz, retteghetsz,
De a vég úgyis elér,
fehér leplet
borítva rád,
az élet szép
örök álmát.
Ordítoznál,
legyen vége,
vagy csak
a könnyedség
fénye,
töltse be
egész életed,
boldogságot
hozva neked.
Már az élet
felé nincs bizalom,
egyre veszted
barátaid,
mert eltűnnek,
elmennek már,
és nincs kire
támaszkodjál.
Össze vagy
már zavarodva,
nem érted már,
mit kell tenned,
nem érzed az
életcélod,
nem tudod már,
mit kell tenned,
csak sodródsz
az életárral,
de már nincsen
miért itt lenned.
Ha volt valaha
családod,
kihez valaha
tartoztál, az nincs
többé, elhagyott már,
eldobott
magától régen,
s egyedül vagy a
világban, nincs miért
küzdened s élned.
Volt, ki melletted
állt régen,
de már elment,
és nincs veled,
eldobott,
és nincs melletted...

friss.

Sajnálom, hogy mostanában nem érkezett friss, de történt egy pár dolog, ami nem a legjobb, családban is, meg amúgy is. Frisset lehet, hogy ma hozok, de nem tudom, mert semmi, de semmi időm sincs, csak szaladok a dolgaim után. Mindenesetre ma, vagy holnap hozok frisset. Csak nincs főblog, tehát nem tudom, honnan fogtok ide találni... Mindegy, egy frisset felrakok ma, vagy holnap, de nem ígérek semmit, mert mint mondtam, most nem a legegyszerűbb az élet...
pusz.

Bírom, ameddig bírom..

Fájdalom, fájdalom
az életem,
semmi jó,
semmi szép itt
nincs velem.
A fájdalom öreg
pajtásommá vált,
ki örömmel kínoz,
és viszont lát.
Sírnék, zokognék,
mindent
össze vissza zúznnék,
zúznék, törnék,
de mindhiába,
hisz ebből már
semi haszna.
Fáj a világ,
fáj az élet,
fáj a vágyam,
mely eléget.
Fáj a vágyam új életre,
mely már
soha nem
tör végbe.
Mindig vágyakozom
lassan,
áhítozom,
csendben sírva,
de nem jön el,
s a fájdalom
kárörvendve
nevet vígan.
Már kínomban felnevetnék,
hisz itt
minden nevetséges,
az élet nem ilyen,
habár ez itt
mind
kétséges.
E lapot osztották
nekem
az élet nagy
kártyásai,
elfogadni,
megérteni,
s a legjobbat
előhozni.
Igen, ez lenne
a dolgom,
de ha oly nehéz
az éltem, hogy
a kínom már feléget,
és nem ereszt,
csaknem végez,
akkor hogy tegyem
azt végleg,
amit nekem
szántak tényleg?
Hogy legyek
kedves aranyos,
egy mosolygós kis
kótyagos?
Mikor belül a kín éget,
és az álcám már
felégett.
Felégette a
sok kínzás,
fájdalom,
s miegyébb más.
Könnyeimet
törölgetvén
nézek rá a
nagyvilágra,
és a szemem viszket
talán, a fájdalom
hatalmára.
A legfőbb
kínom is
az talán,
hogy a könnyem
sem folyna
már.
Nem folyik,
mert lelkem kemény,
mint kovakő,
érdes, s kemény.
Nincs már
öröm, sem boldogság,
az élet csak sivár
kínzás.
De ameddig
könnyem folyik,
és a lelkem
vérzik forrón,
ameddig az
oxigén dúl,
s a tüdőmbe
bele indul,
ameddig a szívem
dobog,
a érzékszervem
lát, hall, érez,
addig én is
hőn kitartok,
és mindenem el nem vérez.
De amikor ez megszakad,
én is elhullok ővele,
mint egy kóró,
egy elrohadt fa,
az életemnek már semmi kínja,
mert elmentem,
ha Ő is elmegy,
az életem már végbe megy.
De most ülök,
s csak szenvedek,
könnyeim patakban folynak,
a fájdalom
lenyom mélyre,
ahol a lélek nem
szólhat...


Sajnálom, hga szomorú lett, de most semmi hangulatom valami happy end verhez. Egyszerűen kikészültem=( Sajnálom...