Hozzá, a szörnyhöz - avagy szörnyből ember...

Ezt a verset Fatínak ajánlom, és bárkinek - jelen esetben magamnak is - aki átélt már ilyen fájdalmat, ami sokszor földöntúli erővel ér el minket, és azt üzenem benne, hogy van remény, és jön még szebb is:)



Összetörték a szíved,
millió kis darabkákra,
Itthagyott, s összetört,
a porba hányva.
Megvetett, s eldobott,
de mégsem visz rá a
lélek, hogy szívből
gyülőld, és utáld,
amiért ezt tette
véled.
Szíved, s lelked
odaadtad, és
őérte feláldoztad,
feláldoztad,
de mindhiába,
mert itthagyott,
a porba hányva,
fittyet hányva
a világra,
és az Ő szép
virágára.
Gonosz mosollyal
távozott
érzéki ajkain,
a szörnyeteg felszínre
tört,
aki elhagy,
és elpuszít,
ezzel elítélve
téged.
Elítélve a halálra,
az öröklét fájdalmára, mert
amíg él, és az után,
s amíg Te élsz,
s halál után,
Örökké szeretni fogod,
s a halálát
nem kívánod.
Vágyakozol a szörny után,
a kínkeserv' halál után,
hogy boruljon rád, s átöleljen,
mint ködfátyol a tiszta
a vízen.
S állmaidban szállva szállsz
a szelek szárnyán,
és repülsz
a galamb jobbján,
hogy elrepítsen őhozzá,
a szörnyedhez, ki vár reád.
Vár, habár elítélt
olykor, és elhagyott,
átvert orvul,
de még szeret, és
megbánta...
A temérdeksok hiábja
folytogatja,
és kínozza,de
az idő nyomot
hagyott rajta.
A szörny mára már
ember lett,
és várva vár
rád a felhők felett,
Szállva száll a
szelek szárnyán,
és repül az idők útján,
repül hozzád,
várva reád,
az élet szép,
s igaz útján.
Átváltozott, jó
ember Ő, és várva rád,
Ő el nem jő, átváltozott,
és várva rád,
érti meg élet'
igazát...
Álmaidban felé vágyol,
s szállva szállsz
a szelek szárnyán
s együtt vagytok,
ott örökre,
a boldogság tengerébe' .
Álmaidban átölel Ő,
s benne élsz az öröklétig,
fájó emlékek nem
gyötörnek mostan,
és nem roskadsz,
a fájdalomban.
Aztán, ha szemed felnyitot,
reménykedve tengődsz tovább,
s várod,
várod a jövendőt, mikor eljő.
és szebbet ád.
És majd akkor az útra kélsz,
tényleg szelek szárnyán
szállva,
szállva csendben,
csak suhanni,
a csendet íz,
s megízlelni.
A az életed
majd vele éled,
ki nem nézi
szenvedésed,
hanem bajokban
segít meg,
és megtanít úgy
szeretni,
ahogy nem szerettél soha,
ezt a szörnyet,
s mostmár embert,
szereted körbefogja.
Körbefogja, s nem ereszti
az öröklés jövöjéban,
ketten éltek
hajdan majd'
a csillagok tengerében...


***