Iskola udvar, s a vágyak

Fogság,
az iskola fogdája,
megfog, s
MÉG nem enged el,
mindhiába.
Most,
az iskola udvaron
ülve,
messzire vágyom,
hogy beteljesedjen
az igazi
álmom.
A hegyek
hüvössége,
A tenger
tökéletessége
megbabonáz,
vonzz
magához.
S minden
pillanatban vágyakozom,
hadd fussak,
hadd szaladjak,
a végzetem felé,
mely süvítve
száguld felém.
Ó, bár futhatnék,
az élet igaz
útján
szállván,
oda, ahol
senki sem jár,
s csak az
igaz
boldogság vár.
Még itt vagyok,
nemm mentem el,
az iskola udvaron
ülve,
s nézek,
nézek az
égre,
segítséget
várva tőle.
Azt sugallja,
az indulásom
közeleg,
igen, már
csak pár nap,
vagy év,
s indulhatok
hegybe, völgybe,
messzi tenger
színhelyére.
A hegy, völgy,
s a tiszta
levegő,
nálam az írással egyenlő,
írni
éjjel,
nappal,
mindig,
és az enyém
a boldog vég,
az írás;
a kiteljesedés.
A nyár,
az életem
nyara,
csak szárnyal,
csak suhan
tova.
Az írás,
az igaz,
hőn szeretett
otthona,
életem nyarán
igaz barátom,
szeretett
társam,
s igaz
boldogságom...

/ Ezt nyelvtan órán róttam papírra, valahogy nehezemre esett a tanárra figyelni;) Nem hinném, hogy jó lett, de remélem, tetszik:) /